Ad Hoc

Azt terveztem, a pünkösdi hosszú hétvégét egyedül töltöm a könyveimmel.
Semmi extra program, csak néhány jó kötet, esetleg pár üveg sör, a szakadt melegítőnadrágom és én.
Péntek este kezdtem. Kivégeztem egy könyvet, élveztem a csöndet magam körül, törökülésben kortyolgattam a sörömből és nagyon-nagyon jól éreztem magam.
Szombaton folytattam: még egy regény pipa. De akkor hirtelen belém villant a tudat: ha ezt még két és fél napig csinálom, abból olyan depi és befordulás lesz, mint annak a rendje!
Így hát megkérdeztem Petit, volna-e kedve ebédelni velem. "Nem."
Juhú, ez sem jött össze. Magányos ebéd, a hétvége harmadik kötetével.
Aztááán, csörög a telefon. Peti: igazából arra gondoltam, hogy én most lemennék a Balcsira. Jössz?

Említettem már, hogy az operatív szervezés nem tartozik a kedvenceim közé. Most viszont nem akartam magamnak esélyt adni a gondolkozásra azon, hogy "mennyire felháborító, csak úgy bejelenteni egy ilyet, ehhez pakolni kell, meg gondolkodni: mire van szükség, mire nem, és egyébként is, nincs is rendes táskám, meg rendes ruháim, a fürdőruháról már ne is beszéljünk, és amúgy is olvasást terveztem és akkor most tessék... bla-bla-bla". Azonnal IGEN-t mondtam.
Hát hogy a fenébe ne?! Itt a nagy lehetőség. Gondolkodás nélkül belevágni valami olyanba, amire egyáltalán nem számítottam, megzavarni a kis szipogó énemet odabent valami szokatlannal, nem adni lehetőséget arra, hogy felháborodjon, vagy akár csak kidugja az orrát az odújából. Neeem, arra egyáltalán semmi szükség!

Nna, egy szó mint száz: a hétvége a balatoni napsütés, friss levegő, madárcsicsergés, hullámok csobogása, napozás, pihenés, sütés-főzés jegyében telt.

Spontán ötlet volt ugyan, és valóban kevés idő volt azon agonizálni, hogy akkor most hogy is tovább... de talán épp ez adta a varázsát az egésznek.
Nagyon jól éreztem magam, kipihenten, feltöltődve jöttem vissza beletemetkezni a keddi hétfőbe és a munkába.

Innen is köszönet az ötletért és a szuper kivitelezésért! :)