CLICK HERE FOR BLOGGER TEMPLATES AND MYSPACE LAYOUTS »

2011. augusztus 12., péntek

Stop crying

Történt egy kis visszaesés a dolgok rohanó egymásutániságában... illetve annak tempójában.
Megálltam egy kicsit önmagamra figyelni. A saját életemet élni. A saját dolgaimmal foglalkozni.

Boldog vagyok!

Nem is tudom, mikor írtam le utoljára így ezt a mondatot. Jelen időben.
Mondtátok volna egy évvel ezelőtt, hogy most ez lesz... azt hiszem, kinevettelek volna Benneteket. Nem is hiszem. Tudom. Mert ez irreális. Valószínűtlen. Hihetetlen. Hiba a mátrixban.
Akárhogy is van... bár tele lenne ilyen hibákkal minden!

A történet a régi-régi időkre vezethető vissza. Amikor még kislány voltam... fiatal, heves és őszinte. Nyitott a világra és a csodákra. Akkor, egy őszi délelőttön találkoztam először a Másik Felemmel.
Sok-sok év, öröm, kaland, fájdalom, bánat és sírás választ el most már attól az időtől. De a szívemben mindig őriztem az emlékét és ha messziről is, mindig gondoltam Rá és kívántam, hogy boldog legyen.
Jöttek a felnőtté válás évei... a világ, a munka. Változtam. Engem is bedarált a mókuskerék. Felületessé váltak jó barátságok. A másokkal ápolt kapcsolatok immár át vannak itatva a világ mosólevével. A gyanakvással, a távolságtartással.
Sok dolog történt az elmúlt években... egy részük Előttetek is ismert. A napjaim nem arról szóltak, hogy a jövőmet keressem, a szívemet nyitogassam... vagy hogy egyáltalán mosolyogjak az emberekre.
De ez sem tarthatott örökké.
Eljött egy nap, amikor valami különös nyugalommal a szívemben ébredtem. Megmagyarázhatatlan volt számomra, hogy ha tegnap még kétségbe voltam esve, hogy lehet, hogy ma mindent olyan egyszerűnek és törvényszerűnek érzek?
És akkor, hirtelen, a Semmi hátsó tornácáról valamilyen varázslat folytán előbukkant Ő.
Mosollyal és megértéssel. Türelemmel és szerelemmel. És hirtelen az egész világ kifordult a sarkából. Új fényt kaptak a napok, mélységet a színek, értelmet a cselekedetek.
Azóta gyönyörű a világ körülöttem.



Azt hiszem, ennyi elég is lesz ízelítőnek.
Kellett egy kis idő, hogy mindezt elhiggyem... és ne csak egy újabb elérhetetlen álomnak lássam.
Mint ahogy ahhoz is, hogy egyáltalán beszélni tudjak róla.

Akárhogy is... csak azt remélem, hogy ez már így is marad!