CLICK HERE FOR BLOGGER TEMPLATES AND MYSPACE LAYOUTS »

2011. augusztus 12., péntek

Stop crying

Történt egy kis visszaesés a dolgok rohanó egymásutániságában... illetve annak tempójában.
Megálltam egy kicsit önmagamra figyelni. A saját életemet élni. A saját dolgaimmal foglalkozni.

Boldog vagyok!

Nem is tudom, mikor írtam le utoljára így ezt a mondatot. Jelen időben.
Mondtátok volna egy évvel ezelőtt, hogy most ez lesz... azt hiszem, kinevettelek volna Benneteket. Nem is hiszem. Tudom. Mert ez irreális. Valószínűtlen. Hihetetlen. Hiba a mátrixban.
Akárhogy is van... bár tele lenne ilyen hibákkal minden!

A történet a régi-régi időkre vezethető vissza. Amikor még kislány voltam... fiatal, heves és őszinte. Nyitott a világra és a csodákra. Akkor, egy őszi délelőttön találkoztam először a Másik Felemmel.
Sok-sok év, öröm, kaland, fájdalom, bánat és sírás választ el most már attól az időtől. De a szívemben mindig őriztem az emlékét és ha messziről is, mindig gondoltam Rá és kívántam, hogy boldog legyen.
Jöttek a felnőtté válás évei... a világ, a munka. Változtam. Engem is bedarált a mókuskerék. Felületessé váltak jó barátságok. A másokkal ápolt kapcsolatok immár át vannak itatva a világ mosólevével. A gyanakvással, a távolságtartással.
Sok dolog történt az elmúlt években... egy részük Előttetek is ismert. A napjaim nem arról szóltak, hogy a jövőmet keressem, a szívemet nyitogassam... vagy hogy egyáltalán mosolyogjak az emberekre.
De ez sem tarthatott örökké.
Eljött egy nap, amikor valami különös nyugalommal a szívemben ébredtem. Megmagyarázhatatlan volt számomra, hogy ha tegnap még kétségbe voltam esve, hogy lehet, hogy ma mindent olyan egyszerűnek és törvényszerűnek érzek?
És akkor, hirtelen, a Semmi hátsó tornácáról valamilyen varázslat folytán előbukkant Ő.
Mosollyal és megértéssel. Türelemmel és szerelemmel. És hirtelen az egész világ kifordult a sarkából. Új fényt kaptak a napok, mélységet a színek, értelmet a cselekedetek.
Azóta gyönyörű a világ körülöttem.



Azt hiszem, ennyi elég is lesz ízelítőnek.
Kellett egy kis idő, hogy mindezt elhiggyem... és ne csak egy újabb elérhetetlen álomnak lássam.
Mint ahogy ahhoz is, hogy egyáltalán beszélni tudjak róla.

Akárhogy is... csak azt remélem, hogy ez már így is marad!

2011. július 11., hétfő

Igaz?

Lehetséges...
... hogy egyik napról a másikra... váratlanul történik valami, ami gyökerestül forgatja fel az életedet... olyan boldogságot hoz, amiről rég azt gondoltad, nem is létezhet... vagy sosem lennél rá felkészülve... ??!

Bárhogy is van, NEM AKAROK FELÉBREDNI!

Gyönyörű hetet kívánok Nektek!

2011. június 15., szerda

Ad Hoc

Azt terveztem, a pünkösdi hosszú hétvégét egyedül töltöm a könyveimmel.
Semmi extra program, csak néhány jó kötet, esetleg pár üveg sör, a szakadt melegítőnadrágom és én.
Péntek este kezdtem. Kivégeztem egy könyvet, élveztem a csöndet magam körül, törökülésben kortyolgattam a sörömből és nagyon-nagyon jól éreztem magam.
Szombaton folytattam: még egy regény pipa. De akkor hirtelen belém villant a tudat: ha ezt még két és fél napig csinálom, abból olyan depi és befordulás lesz, mint annak a rendje!
Így hát megkérdeztem Petit, volna-e kedve ebédelni velem. "Nem."
Juhú, ez sem jött össze. Magányos ebéd, a hétvége harmadik kötetével.
Aztááán, csörög a telefon. Peti: igazából arra gondoltam, hogy én most lemennék a Balcsira. Jössz?

Említettem már, hogy az operatív szervezés nem tartozik a kedvenceim közé. Most viszont nem akartam magamnak esélyt adni a gondolkozásra azon, hogy "mennyire felháborító, csak úgy bejelenteni egy ilyet, ehhez pakolni kell, meg gondolkodni: mire van szükség, mire nem, és egyébként is, nincs is rendes táskám, meg rendes ruháim, a fürdőruháról már ne is beszéljünk, és amúgy is olvasást terveztem és akkor most tessék... bla-bla-bla". Azonnal IGEN-t mondtam.
Hát hogy a fenébe ne?! Itt a nagy lehetőség. Gondolkodás nélkül belevágni valami olyanba, amire egyáltalán nem számítottam, megzavarni a kis szipogó énemet odabent valami szokatlannal, nem adni lehetőséget arra, hogy felháborodjon, vagy akár csak kidugja az orrát az odújából. Neeem, arra egyáltalán semmi szükség!

Nna, egy szó mint száz: a hétvége a balatoni napsütés, friss levegő, madárcsicsergés, hullámok csobogása, napozás, pihenés, sütés-főzés jegyében telt.

Spontán ötlet volt ugyan, és valóban kevés idő volt azon agonizálni, hogy akkor most hogy is tovább... de talán épp ez adta a varázsát az egésznek.
Nagyon jól éreztem magam, kipihenten, feltöltődve jöttem vissza beletemetkezni a keddi hétfőbe és a munkába.

Innen is köszönet az ötletért és a szuper kivitelezésért! :)

2011. június 2., csütörtök

Esti "mese" Jacksontól

Egy leginkább csontokról szóló - eléggé szokatlan - elméleten dolgozom.
   Meg kell mondanom mindenekelőtt, hogy nem szentelünk elég figyelmet a csontoknak. Az gyanítom, hogy sokszor elmegyünk mellettük. Ha belegondolunk, hogy a föld valamennyi teremtménye hátrahagyja a csigolyáit meg sípcsontjait, meg ki tudja milyen csontjait, akkor világos, hogy hány csont heverhet szerteszét a világban. Azt is mondhatnánk akár, hogy a világ nem egyéb hatalmas temetőnél, ahová egy rövid piknik erejéig meghívást kapunk.
   A gondolataim azonban főként bálnacsontok körül forogtak, amelyek - talán mondanom sem kell - a világon a legnagyobbak. Hány bálna lehet összesen? Bizonyosan több millió. A kérdés tehát ez: mi történik a bálnacsontokkal, miután tulajdonosaik kimúlnak? Az nem lehet, hogy valamennyit tisztára szopogatják a parányi víz alatti dögevők, hogy aztán az óceán fenekén elrohadjon. Ha így történne a dolog, már hegyekben állnának itt-ott, kiállnának az óceánokból. Hajózásról már rég nem is lehetne szó.
   Nem. A dolog igazából úgy van, hogy valamiképpen újraszerveződnek: vonalakká rendeződnek, és valamiféle Csontok Világhálózatát alkotják. És ki irányítja ezt az akciót? Egy nemzetközi bizottság talán. Nem kétséges, hogy a franciák benne vannak. Amennyire meg tudom ítélni, a hálózat mind hosszirányú, mind keresztirányú csontvonalakból áll, amelyek többsége a tenger alatt húzódik. A szárazföldi vonalak mélyen a föld alá vannak rejtve.
   Hogy mi ennek a bálnacsontrendszernek a célja? Még nem világos, mindenesetre a lehetőségeket háromra szűkítettem le:

  1. Valamiféle pántként egyben tartja a Földet, hogy öregkorára az ne szakadhasson szét, ne essen darabokra. 
  2. A kormányok közötti kommunikáció hatalmas csatornája, amely nyilván rezgésekkel működik.
  3. Börtönrácsok. A Föld egy hatalmas ketrec.
Feljegyzem mindhárom lehetőséget, egyrészt nehogy elszálljanak az éterbe, de azért is, mert olyan újabb szempontot is szeretnék bevezetni ebbe az egészbe, amely csak mostanában jutott tudomásomra...
   Ma délután négy órakor eszembe ötlött, hogy Mrs. Pledger voltaképp egy hajó, s a ház kis huzatai és rejtélyes fuvallatai dagasztják a szoknyáit, fújják teremről teremre. Amikor ma délben kezében egy tál minestronéval belavírozott a szobámba, világossá lett ez a tengerészeti összefüggés. Körülhajózott egy heverőt, majd egyenesen haladt, északon Fowler kandallón nyugvó feje, keleten az iratszekrény. Ahogy közeledett, arra gondoltam: "Jócskán fel van szerelve láthatatlan kötélzettel, ha ilyen jól kormányozható és ilyen jó erőben van."
   Érdeklődéssel figyeltem, ahogy a tűz előtti szőnyegen lehorgonyoz, és a levest a székem melletti asztalra helyezi. Ahogy előrehajolt, a tökéletes alátámasztású réteges kebelrakomány tűnt elő, amikor észrevette, hogy így vizsgálom, ismert jeges pillantását lövellte rám. Most már minden szépen a helyére került, úgyhogy kissé pimaszul rávigyorogtam. Ezzel akartam kifejezni: "A játszmának vége, Mrs. Pledger!" De eszébe se jutott, hogy bevallja, amit gyanítottam. Nem ám. Hanem dacosan hallgatott, sőt felhúzta az orrát. Láttam, hogy kénytelen leszek belőle valahogy kipréselni az igazságot.
   - Méretes hölgy Ön, Mrs. Pledger - mondtam neki, és vártam, mit szól ehhez a kis megfigyelésemhez. Bámult rám, de egyetlen szót sem szólt, hát folytattam: - Kérem, Mrs. Pledger, meséljen nekem a csontokról!
   Próbált hitetlenkedést színlelni, de nyilvánvaló volt, hogy most megfogtam. - Mégis miféle csontokra gondol kegyelmességed? - kérdezte elvörösödve.
   - Hát, a mindannyiunkat egyben tartó bálnacsontokra - feleltem nyugodtan, és kissé közelebb hajolva hozzátettem: - Meg azokról a titkos csontokról is esetleg, Mrs. Pledger, amelyektől ilyen jó erőben van.
   Teljesen holtra vált. Diadalittasan dőltem hátra.
   Azt hiszem, alighanem én vagyok az első halandó férfiember, aki megérti a minden női fűzőbe belevarrt bálnacsont jelentőségét. Alighanem egyébként Mrs. Pledger e pillanatban odalentről a konyhából titkos jeleket küld a csontszervezeteknek. Lehet, hogy ezért olyan különösek a nők. Mindegyik a bálnákkal szövetkezik.
   Akármi is van ennek az egész ügynek a mélyén - és meg kell mondanom, hogy azt gyanítom: még sokáig kell itt kutakodnom - annyi mindenesetre világos volt Mrs. Pledger reakciójából, hogy bizony érzékeny pontra tapintottam. Egy életen át folytatott bálnacsont-összeesküvés titkát lepleztem le!
   Megint nagyot kacsintottam rá, aztán figyeltem, hogy vonul át a szobán. Megállt egy gyümölcsös tálnál, kivett egy narancsot, megfordult, és hozzám vágta. Pontosan a szemeim közé célozta. Megpróbáltam lebukni, de későn: a homlokom kellős közepéről lepattant, egyenesen a levesembe.
   Mindketten elcsendesedtünk egy másodpercre.
   - Kitűnő lövés, Mrs. Pledger - jelentettem be.
   Kiviharzott a szobából, amibe az egész ház beleremegett.
   Mármost nekem nincs semmi bajom vele, hogy olyan nőszemélyt foglalkoztatok, aki tetőtől talpig bálnacsont. Mrs. Pledger kitűnő asszony - mindig is így gondoltam -, és őszintén remélem, hogy munkaadói nem büntetik, amiért lelepleződött. Végül is e tekintetben egyikünk sem teljesen bűntelen: valamennyi csontunk rejtve van.
   A narancs kikandikált a minestrone maradványaiból.
   - Megint gyümölcs a levesemben.

2011. április 22., péntek

Hiányos dokumentáció...

Azt hiszem, ideje volna megreparálnom a fényképezőgépemet, mert ez nem állapot, hogy nem tudom dokumentálni az eseményeket! Hüpp...

Pedig annyi minen történt mostanában...
Például voltunk Petivel az EMAT-on, persze most is ő fotózott, és azóta sajnos nem jutottunk odáig, hogy ezekből én is hozzá jussak párhoz.

Aztán úgy döntöttem, hogy mégsem adom fel (na nehogy már a punnyadás győzzön!!), és 10-én lefutottam a Vivicittá Félmaratont. Az eredmény a leggyengébb lett az eddigi három közül (2:12:15), de ez után a tél után igazán büszke vagyok rá. Arról nem is beszélve, hogy az út felén szembe fújt az erős szél, ráadásul az orrom is leégett, mert ki gondolt arra, hogy április elején ereje van a napnak?


Összességében elmondhatom, hogy egy újabb szép élményt szereztem, ami új erővel töltött fel. Így hát tovább erősödött (illetve új értelmet kapott) az az elhatározásom is, hogy az ősszel legyőzöm a maratoni távot. Huszonhárom hetem van felkészülni. Találtam egy edzéstervet, amit követni fogok: 20+1 hetes program. Viszont azt hiszem, elkövettem egy hibát, amikor a napi teljesítendő kilométereket összeadtam. Félelmetes volt látni azt a négyjegyű számot...De nem érek rá ilyeneken szörnyülködni. A cél adott, már csak teljesíteni kell.

Ezen kívül ott az új kihívás a munkahelyemen. A múlt csütörtökön volt az interjú, hétfő óta tudom, hogy elsejétől más munkám lesz. Izgatott vagyok és nagyon várom. Úgy érzem, az új feladatok illenek majd hozzám és remélem, hogy eredményes leszek benne. Itt az idő már arra is, hogy végre aktiváljam az angol tudásomat is. Elvégre nem azért tanultam évekig, hogy aztán ne használjam, mert félek tőle!

No, mi is történt még... kész lettek az új papírjaim. Jó adag utánajárást jelentett, többször meg is fogadtam közben, hogy ilyet többet sosem teszek... de megvannak, mindent bejelentettem és kicseréltettem, mission completed! :)

S lássuk utoljára, ami a legviccesebb: még nem tudtam megfejteni, mi az oka... de úgy másfél hete rámtört a háziasszonykodhatnék. Az első ilyen napomon egy tuti kis vacsora kerekedett - fűszeres, sült csirkecombból, krumpliból és paradicsom salátából. A desszertnek szánt gesztenyepüré aznap érintetlen is maradt. Ez a hét pedig a húsvéti kuglóf jegyében telt el. Minden éjjel nekiláttam egynek... végül a negyedik lett az, amire azt mondhatom: tökéletes. Íme a folyamat képekben:



 

Így hát Ági, a hivatásos antikonyhatündér akcióba lépett és eddig egész jól veszi az akadályokat. Nem tudom, meddig fog most nálam tartani ez a dolog, de egyelőre nagyon élvezem.
Annak ellenére, hogy már vagy másfél hónapja nem eszem húst... ami okozott pár kisebb-nagyobb bonyodalmat az elmúlt hetekben. Az "elvonási tünetekről" nem is beszélve. (Mondtam már, hogy húsevő vagyok?!)

Szóval képzelhetitek, mennyire várom már a húsvétot, amikor is fogok egy szééép nagy és szaftos sonka szeletet, kanyarítok mellé egy nagy szelet kalácsot, felvágok pár főtt tojást, majd csapok egy nagy kanál tormát a tányérom még szabad szélére... hmmmm.
Na, megyek is aludni, hogy ez a pillanat minél előbb eljöjjön!

Jó éjt és csodálatos nyuszis-tojásos-locsolós hétvégét, valamint jó pihenést Nektek!

2011. március 16., szerda

A hullám hátán

Tudom, sok idő telt el azóta, hogy utoljára hallattam magamról. De végig olvasva az eddigi bejegyzéseket úgy éreztem, hogy nem mehet így tovább. Mi ez a siránkozás itt, kérem?!
Igaz, valóban nem egy diadalmenet minden hétköznap... hogy vannak harcok, amiket nem lehet kikerülni, hanem szélesre tárt karokkal belekiabálni az őrjöngő tömegbe: "Ide lőjetek!"... de az nem igaz, hogy nincs idő körül nézni és meglátni a szép dolgokat is!
Persze lehet, hogy most azért lett "hirtelen" minden olyan pozitív, mert végre kisütött a nap, csiripelnek a madarak (igen, még itt a belvárosban is!) és rajzanak a motorosok. :) A lényeg úgyis egy: térdeket megfeszíteni, mély levegő - minden ok lesz, no para!
Egyelőre nem tudok gigahosszú bejegyzéseket produkálni az élményeimről itt és ott, de azért most sem tétlenkedek ám!

Először is: voltam Andrással moziban.
Már a film címéből tudtam: ez nem az esti romantikázós kategória.
Gondoltátok volna, hogy van valaki, aki híres és hírhedt a tehetségéről, a művészetéről, a képi világáról... aztán mindenféle díjakat nyer EZZEL? Biztos vagyok benne, hogy a hiba az én készülékemben van... de ha lenne olyan kedves valaki és elmondaná, hogy ki volt kivel a filmben... ki lőtt kire, ki vetkőztetett és ki kergetett kit, valamint hol a sztori eleje és a vége, nagyon hálás lennék.
Mindazonáltal az este maga kellemesre sikerült, és egy különlegesnek mondható kulturális élménnyel is gazdagodtam. Egyedül biztosan nem néztem volna meg ezt a filmet, viszont tudni, hogy ilyen is van, körbe járni a témát és saját véleményt alkotni róla örömmel tölt el.
Innen is köszönet érte! :)

Aztán a szombat. Hmmm. Az a szombat!
Peti már jó másfél héttel ezelőtt említette, hogy azért csak megnézné ő azokat a mocikat ott a Hungexpon. Hát jó, rajtam ne múljon! Vágjunk bele.






... csak a teljesség igénye nélkül és Petitől "lopva", mert természetesen nem én voltam az, aki ki sem látszott a fényképezőgépe mögül! ;)
Soha nem hittem, hogy élvezni tudok egy ilyen jellegű kiállítást. Hengerek, lóerők, csillogó műszerfalak, kíváncsi tekintetek... nem az én világom. Kevés egyéb mellett ebből a szempontból például tényleg "lányos" vagyok: nekem nem kellenek a technikai adatok. Legyen szép, üljünk rá és hadd szóljon! A fényesítgetést meg a sztorizgatást a garázsban pedig bízzuk csak a srácokra.
Mindennek ellenére elmondhatom, nagyon élveztem ezt a délután, egyáltalán nem esett nehezemre még egy kört tenni és még egyszer visszamenni valamelyik darabhoz, hogy az x+1-edik szögből is megcsodáljuk.
Egyet viszont nagyon sajnáltam: itt lett volna az alkalom végre jó áron beszerezni ezt-azt... mert hát elég volt már a nyálcsorgatásból! Hiszen én is róhatnám az utakat a kis kék villámmal... ha lenne ruhám. Ugye. :(

Búcsúzóul álljon itt egy emlék a szombat estéről... mert egy jó napot egy jó koncerttel zár le az ember:

Így történt hát, hogy végül úgy döntöttem, meglovagolom azt a hullámot, és nem hagyom, hogy maga alá temessen. Elkapott az a jó kis lendület... ezt most sokáig szeretném érezni!
Hamarosan találkozunk! :)

2011. február 28., hétfő

Kommentek

Szolgálati közlemény:
sikeresen kijavítottam a hibát a megjegyzés-küldésben. Működés tesztelve, minden ok. :)
Elnézést, hogy ilyen sokáig tartott észre vennem és "kivégeznem" ezt a hiányosságot!

2011. február 24., csütörtök

Depression

Annak ellenére, hogy a múlt héten végre-végre munka nélkül tölthettem néhány napot, ez a hét különösen fárasztónak és Ágit próbálónak bizonyul.
Azt hittem, most majd újult erővel, teljesen regenerálódva ugorhatok be újra a mókuskerékbe... de a tények sajnos nem ezt mutatják. Valami nem az igazi. Valami nem a régi. Valamit nem találok.
Kialudt a tűz.
Igyekszem... minden erőmmel azon vagyok, hogy megtaláljam a régi lelkesedést, de folyamatosan úgy érzem, hogy csak taposom a vizet magam alatt és egyre mélyebbre süllyedek. Azok a dolgok, amik iránt régen lelkesedtem, amik lázba hoztak... valahogy eltűnni látszanak. Marad helyettük a kétségbeesett kapálózás.
Vajon lesz ez még valaha máshogy?

Az elmúlt napokban-hetekben megint úgy érzem, hogy egyre jobban húz le az ár... kevés az erőm, lassan nem marad belőlem semmi.
Szeretnék megfelelően jelen lenni, döntéseket hozni, prezentálni, tanácsokat adni, tárgyalni... de mindig, minden percben úgy érzem, hogy nem vagyok teljesen jelen. Hiányzik a só a levesből.

Valahogy minden kifolyik a kezemből.
Minden csak elkezdődik, semmi sincs befejezve... körülnézek és csak a romokat látom. Sehol egy kőműveslapát.
Aztán meg az a kis idő amit itthon töltök... passzívan tudomásul véve, hogy már megint elment egy nap. Ez sem valami kreatív.

Az egyetlen ami még valamennyire lázba tud hozni: a barátaim szeretete.
Hogy itt vannak... közös programjaink vannak... nagyokat beszélgetünk... és néha célt is kapok azzal, hogy segíthetek nekik. Talán csak hallgatással. Talán egy jó ebéddel. Talán egy öleléssel. De valamire talán mégis csak jó vagyok... láthatom a mosolyt az arcukon. S ez elég.
De néha... egyre gyakrabban érzem: valami nem oké. Amit ezekben a kapcsolatokban kapni engedek magamnak nem tesz igazán boldoggá.
Mégsem tudok megnyílni... százból egy felé sem. Hogy engedjem, hogy néha engem is szeressenek kicsit.
Vajon mi lesz ennek a vége?
Hol vagyok én?
Meddig sanyargathatom büntetlenül magam?
Mikor hagyom végre bárkinek is, hogy egy közepesen felszínes kapcsolatnál közelebb kerüljön hozzám?
S vajon mi lenne az "elég"?

Elég...
Elég a panaszból!
Bocsánat, hogy nem voltam elég erős ezt magamban tartani!
Igyekszem. Ígérem.

Jó éjt Mindenkinek!

2011. február 14., hétfő

Valentine's Day

A mai bejegyzés címét puszta idegborzolásnak szántam... mert olyan, hogy Valentin Nap számomra nem létezik, sőt! Nem értem, minek kell átvenni mindenféle hülye ünnepet Amerikából... a sajátjainkat meg lassan már elfelejtjük. Így lett Halloween a Mindenszentekből is. És haragszom.

Nna. Most, hogy ezen túl vagyunk, bejelenthetem a nagy hírt: ma hivatalosan zobagi lettem.
Furcsa érzés.
Pont ma... ugyebár.
Mert annak ellenére, hogy nem érdekel ez az egész szivecske-mizéria, azért mégis feltűnt, hogy amíg mindenki piros rózsával a kezében rohangált ma az utcán, én épp a hivatalban intéztem a névváltoztatásomat. Hm.
És most jön majd még csak a java: az Okmányiroda. Ahol majd jó sok pénzen visszavásárolhatom ami mindig is az enyém volt. Szörnyű.

De ne tessék aggódni, minden rendben velem.
A barátaimnak (és néha a szervezőkészségemnek) hála az elmúlt héten minden nap került a hasamba meleg kaja... ami nem csak a közérzetemen, de már a mérlegen is meglátszik. :)
Oké-oké, persze még mindig el kell mennem egyel kisebb farmert vásárolni, de ez már csak részletkérdés.
Most úgyis jó idő lesz, meg mozgás - március 12-én futom az idei első félmaratonomat -, meg kirándulás és motorozás és jó levegő, meg móka-kacagás... és majd jól visszanövök a bőrömbe. :)

Búcsúzóul, és ezt a különleges napot megkoronázandó álljon itt egy jó zene...


Boldog névnapot, Bálintok! ;)

2011. február 3., csütörtök

49

Ahogy sejtettem... elég félelmetes.
Néha már átlátszónak érzem magam. Csak megyek az utcán, olyan, mintha csak a ruhám lenne én meg valami füstgomolyag benne, és arra gondolok talán így érezhetik magukat a szellemek...
Még emlékszem, amikor két éve kitűztem célul az 52-t... mondván, az a versenysúlyom. Nem mondom, innen alulról nézve jó is volt annyinak lenni! :)
Szóval asszem jó lesz ezt abba hagyni... még a végén nem bírom majd el a motort... pedig nem is egy hű de nagy példány.
Ez úton indítanám a felkérést: valaki hívjon fel mindig plíz, ha kaja idő van. Akkor talán majd nem felejtem el... ;)

2011. február 2., szerda

Work, work...

A mai (ill. a tegnapi) nap nehezen indult... és még mindig tart.
Őszintén szólva rég elvesztettem az irányítást - nem tudom, mi hajt még mindig előre. Az utóbbi hónapokban olyan szinten szipolyoztam ki a testemet különféle válogatott módszerekkel, hogy néha elcsodálkozom, hogy még mindig élek... nem, hogy dolgozni tudok és épkézláb döntéseket hozni!
A reggeli mérlegelés már engem is megdöbbentett... nem kizárt, hogy a következő már négyessel kezdődő értéket mutat. Ha belegondolok, hogy alig fél évvel ezelőtt még majd' 60 voltam...
Talán itt lenne az ideje pánikba esni?

Mégis... nagyon fura. Mert mindezektől függetlenül egyáltalán nem érzem magam olyan rosszul, mint kéne. Szóval most nem panaszkodni akarok, ne értsetek félre... egyszerűen tényként közlöm, hogy elértem egy határt.
Amióta kitűztem, angyalként lebeg fölöttem a szabadságom kezdőnapja: február 14-e.
Elképesztő módon vágyom már egy kis kikapcsolódásra!!

Éééés már a program is megvan! :)
Wellnesselni megyek.
Még ki kell ugyan írnom a tendert arra, hogy mégis kivel ;) ... de ez már csak a hab a tortán.

Így hát ha fél lábon is, de lenyomom még ezt a másfél hetet - s megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból -, aztán szépen bezárom a laptopomat egy szekrénybe, kikapcsolom a céges telót és agyő, Budapest!
Néha a munkamániásoknak is jár egy kis relax, nem igaz? :)

Addig is jusson mára is egy aktuális zene... hátha feldob valakit: 

2011. január 27., csütörtök

Black Thursday

És megtörtént ismét, igen.
A mai nap újra bebizonyította számomra, hogy mennyire nem éri meg lojálisnak és alázatosnak lenni a munkahelyen... hiszen úgy látszik, ezek a kifejezések lassan egyet jelentenek azzal, hogy "balek".
Nem is ragoznám nagyon, mert a lelkemet sajnos eléggé megviselte a mai nap... jöjjön az all time favorit "kiakadós" nótám... esti lazításul:


Szép és gondtalan estét kívánok Mindenkinek!

Return

Jelentem, visszatértem.

Tudom, sok idő telt el az utolsó bejegyzéseim óta, de higgyétek el, rengeteg dolog történt velem, amik közre játszottak a hallgatásomban.
Most viszont újra itt vagyok, és terveim szerint maradok is egy ideig... a szokásos módon beszámolok majd az életemről... ami még mindig nem unalmas!

Ja, és egy közérdekű információ:
ezen túl ez lesz az egyetlen fórum, ahol megtaláltok.
Mind a zobagi-t, mind a DebreHeaven_DebreHell-t bezárom... hiszen bizonyos szempontból már mindketten aktualitásukat vesztették.

Kezdjünk hát tovább kalandozni... üdv a következő bejegyzésig.