Hiányos dokumentáció...

Azt hiszem, ideje volna megreparálnom a fényképezőgépemet, mert ez nem állapot, hogy nem tudom dokumentálni az eseményeket! Hüpp...

Pedig annyi minen történt mostanában...
Például voltunk Petivel az EMAT-on, persze most is ő fotózott, és azóta sajnos nem jutottunk odáig, hogy ezekből én is hozzá jussak párhoz.

Aztán úgy döntöttem, hogy mégsem adom fel (na nehogy már a punnyadás győzzön!!), és 10-én lefutottam a Vivicittá Félmaratont. Az eredmény a leggyengébb lett az eddigi három közül (2:12:15), de ez után a tél után igazán büszke vagyok rá. Arról nem is beszélve, hogy az út felén szembe fújt az erős szél, ráadásul az orrom is leégett, mert ki gondolt arra, hogy április elején ereje van a napnak?

Összességében elmondhatom, hogy egy újabb szép élményt szereztem, ami új erővel töltött fel. Így hát tovább erősödött (illetve új értelmet kapott) az az elhatározásom is, hogy az ősszel legyőzöm a maratoni távot. Huszonhárom hetem van felkészülni. Találtam egy edzéstervet, amit követni fogok: 20+1 hetes program. Viszont azt hiszem, elkövettem egy hibát, amikor a napi teljesítendő kilométereket összeadtam. Félelmetes volt látni azt a négyjegyű számot...De nem érek rá ilyeneken szörnyülködni. A cél adott, már csak teljesíteni kell.

Ezen kívül ott az új kihívás a munkahelyemen. A múlt csütörtökön volt az interjú, hétfő óta tudom, hogy elsejétől más munkám lesz. Izgatott vagyok és nagyon várom. Úgy érzem, az új feladatok illenek majd hozzám és remélem, hogy eredményes leszek benne. Itt az idő már arra is, hogy végre aktiváljam az angol tudásomat is. Elvégre nem azért tanultam évekig, hogy aztán ne használjam, mert félek tőle!

No, mi is történt még... kész lettek az új papírjaim. Jó adag utánajárást jelentett, többször meg is fogadtam közben, hogy ilyet többet sosem teszek... de megvannak, mindent bejelentettem és kicseréltettem, mission completed! :)

S lássuk utoljára, ami a legviccesebb: még nem tudtam megfejteni, mi az oka... de úgy másfél hete rámtört a háziasszonykodhatnék. Az első ilyen napomon egy tuti kis vacsora kerekedett - fűszeres, sült csirkecombból, krumpliból és paradicsom salátából. A desszertnek szánt gesztenyepüré aznap érintetlen is maradt. Ez a hét pedig a húsvéti kuglóf jegyében telt el. Minden éjjel nekiláttam egynek... végül a negyedik lett az, amire azt mondhatom: tökéletes. Íme a folyamat képekben:

 

 

Így hát Ági, a hivatásos antikonyhatündér akcióba lépett és eddig egész jól veszi az akadályokat. Nem tudom, meddig fog most nálam tartani ez a dolog, de egyelőre nagyon élvezem.
Annak ellenére, hogy már vagy másfél hónapja nem eszem húst... ami okozott pár kisebb-nagyobb bonyodalmat az elmúlt hetekben. Az "elvonási tünetekről" nem is beszélve. (Mondtam már, hogy húsevő vagyok?!)

Szóval képzelhetitek, mennyire várom már a húsvétot, amikor is fogok egy szééép nagy és szaftos sonka szeletet, kanyarítok mellé egy nagy szelet kalácsot, felvágok pár főtt tojást, majd csapok egy nagy kanál tormát a tányérom még szabad szélére... hmmmm.
Na, megyek is aludni, hogy ez a pillanat minél előbb eljöjjön!

Jó éjt és csodálatos nyuszis-tojásos-locsolós hétvégét, valamint jó pihenést Nektek!

A hullám hátán

Tudom, sok idő telt el azóta, hogy utoljára hallattam magamról. De végig olvasva az eddigi bejegyzéseket úgy éreztem, hogy nem mehet így tovább. Mi ez a siránkozás itt, kérem?!
Igaz, valóban nem egy diadalmenet minden hétköznap... hogy vannak harcok, amiket nem lehet kikerülni, hanem szélesre tárt karokkal belekiabálni az őrjöngő tömegbe: "Ide lőjetek!"... de az nem igaz, hogy nincs idő körül nézni és meglátni a szép dolgokat is!
Persze lehet, hogy most azért lett "hirtelen" minden olyan pozitív, mert végre kisütött a nap, csiripelnek a madarak (igen, még itt a belvárosban is!) és rajzanak a motorosok. :) A lényeg úgyis egy: térdeket megfeszíteni, mély levegő - minden ok lesz, no para!
Egyelőre nem tudok gigahosszú bejegyzéseket produkálni az élményeimről itt és ott, de azért most sem tétlenkedek ám!

Először is: voltam Andrással moziban.
Már a film címéből tudtam: ez nem az esti romantikázós kategória.
Gondoltátok volna, hogy van valaki, aki híres és hírhedt a tehetségéről, a művészetéről, a képi világáról... aztán mindenféle díjakat nyer EZZEL? Biztos vagyok benne, hogy a hiba az én készülékemben van... de ha lenne olyan kedves valaki és elmondaná, hogy ki volt kivel a filmben... ki lőtt kire, ki vetkőztetett és ki kergetett kit, valamint hol a sztori eleje és a vége, nagyon hálás lennék.
Mindazonáltal az este maga kellemesre sikerült, és egy különlegesnek mondható kulturális élménnyel is gazdagodtam. Egyedül biztosan nem néztem volna meg ezt a filmet, viszont tudni, hogy ilyen is van, körbe járni a témát és saját véleményt alkotni róla örömmel tölt el.
Innen is köszönet érte! :)

Aztán a szombat. Hmmm. Az a szombat!
Peti már jó másfél héttel ezelőtt említette, hogy azért csak megnézné ő azokat a mocikat ott a Hungexpon. Hát jó, rajtam ne múljon! Vágjunk bele.

... csak a teljesség igénye nélkül és Petitől "lopva", mert természetesen nem én voltam az, aki ki sem látszott a fényképezőgépe mögül! ;)
Soha nem hittem, hogy élvezni tudok egy ilyen jellegű kiállítást. Hengerek, lóerők, csillogó műszerfalak, kíváncsi tekintetek... nem az én világom. Kevés egyéb mellett ebből a szempontból például tényleg "lányos" vagyok: nekem nem kellenek a technikai adatok. Legyen szép, üljünk rá és hadd szóljon! A fényesítgetést meg a sztorizgatást a garázsban pedig bízzuk csak a srácokra.
Mindennek ellenére elmondhatom, nagyon élveztem ezt a délután, egyáltalán nem esett nehezemre még egy kört tenni és még egyszer visszamenni valamelyik darabhoz, hogy az x+1-edik szögből is megcsodáljuk.
Egyet viszont nagyon sajnáltam: itt lett volna az alkalom végre jó áron beszerezni ezt-azt... mert hát elég volt már a nyálcsorgatásból! Hiszen én is róhatnám az utakat a kis kék villámmal... ha lenne ruhám. Ugye. :(

Búcsúzóul álljon itt egy emlék a szombat estéről... mert egy jó napot egy jó koncerttel zár le az ember:

Így történt hát, hogy végül úgy döntöttem, meglovagolom azt a hullámot, és nem hagyom, hogy maga alá temessen. Elkapott az a jó kis lendület... ezt most sokáig szeretném érezni!
Hamarosan találkozunk! :)

Kommentek

Szolgálati közlemény:
sikeresen kijavítottam a hibát a megjegyzés-küldésben. Működés tesztelve, minden ok. :)
Elnézést, hogy ilyen sokáig tartott észre vennem és "kivégeznem" ezt a hiányosságot!

Depression

Annak ellenére, hogy a múlt héten végre-végre munka nélkül tölthettem néhány napot, ez a hét különösen fárasztónak és Ágit próbálónak bizonyul.
Azt hittem, most majd újult erővel, teljesen regenerálódva ugorhatok be újra a mókuskerékbe... de a tények sajnos nem ezt mutatják. Valami nem az igazi. Valami nem a régi. Valamit nem találok.
Kialudt a tűz.
Igyekszem... minden erőmmel azon vagyok, hogy megtaláljam a régi lelkesedést, de folyamatosan úgy érzem, hogy csak taposom a vizet magam alatt és egyre mélyebbre süllyedek. Azok a dolgok, amik iránt régen lelkesedtem, amik lázba hoztak... valahogy eltűnni látszanak. Marad helyettük a kétségbeesett kapálózás.
Vajon lesz ez még valaha máshogy?

Az elmúlt napokban-hetekben megint úgy érzem, hogy egyre jobban húz le az ár... kevés az erőm, lassan nem marad belőlem semmi.
Szeretnék megfelelően jelen lenni, döntéseket hozni, prezentálni, tanácsokat adni, tárgyalni... de mindig, minden percben úgy érzem, hogy nem vagyok teljesen jelen. Hiányzik a só a levesből.

Valahogy minden kifolyik a kezemből.
Minden csak elkezdődik, semmi sincs befejezve... körülnézek és csak a romokat látom. Sehol egy kőműveslapát.
Aztán meg az a kis idő amit itthon töltök... passzívan tudomásul véve, hogy már megint elment egy nap. Ez sem valami kreatív.

Az egyetlen ami még valamennyire lázba tud hozni: a barátaim szeretete.
Hogy itt vannak... közös programjaink vannak... nagyokat beszélgetünk... és néha célt is kapok azzal, hogy segíthetek nekik. Talán csak hallgatással. Talán egy jó ebéddel. Talán egy öleléssel. De valamire talán mégis csak jó vagyok... láthatom a mosolyt az arcukon. S ez elég.
De néha... egyre gyakrabban érzem: valami nem oké. Amit ezekben a kapcsolatokban kapni engedek magamnak nem tesz igazán boldoggá.
Mégsem tudok megnyílni... százból egy felé sem. Hogy engedjem, hogy néha engem is szeressenek kicsit.
Vajon mi lesz ennek a vége?
Hol vagyok én?
Meddig sanyargathatom büntetlenül magam?
Mikor hagyom végre bárkinek is, hogy egy közepesen felszínes kapcsolatnál közelebb kerüljön hozzám?
S vajon mi lenne az "elég"?

Elég...
Elég a panaszból!
Bocsánat, hogy nem voltam elég erős ezt magamban tartani!
Igyekszem. Ígérem.

Jó éjt Mindenkinek!

Valentine's Day

A mai bejegyzés címét puszta idegborzolásnak szántam... mert olyan, hogy Valentin Nap számomra nem létezik, sőt! Nem értem, minek kell átvenni mindenféle hülye ünnepet Amerikából... a sajátjainkat meg lassan már elfelejtjük. Így lett Halloween a Mindenszentekből is. És haragszom.

Nna. Most, hogy ezen túl vagyunk, bejelenthetem a nagy hírt: ma hivatalosan zobagi lettem.
Furcsa érzés.
Pont ma... ugyebár.
Mert annak ellenére, hogy nem érdekel ez az egész szivecske-mizéria, azért mégis feltűnt, hogy amíg mindenki piros rózsával a kezében rohangált ma az utcán, én épp a hivatalban intéztem a névváltoztatásomat. Hm.
És most jön majd még csak a java: az Okmányiroda. Ahol majd jó sok pénzen visszavásárolhatom ami mindig is az enyém volt. Szörnyű.

De ne tessék aggódni, minden rendben velem.
A barátaimnak (és néha a szervezőkészségemnek) hála az elmúlt héten minden nap került a hasamba meleg kaja... ami nem csak a közérzetemen, de már a mérlegen is meglátszik. :)
Oké-oké, persze még mindig el kell mennem egyel kisebb farmert vásárolni, de ez már csak részletkérdés.
Most úgyis jó idő lesz, meg mozgás - március 12-én futom az idei első félmaratonomat -, meg kirándulás és motorozás és jó levegő, meg móka-kacagás... és majd jól visszanövök a bőrömbe. :)

Búcsúzóul, és ezt a különleges napot megkoronázandó álljon itt egy jó zene...

Boldog névnapot, Bálintok! ;)

49

Ahogy sejtettem... elég félelmetes.
Néha már átlátszónak érzem magam. Csak megyek az utcán, olyan, mintha csak a ruhám lenne én meg valami füstgomolyag benne, és arra gondolok talán így érezhetik magukat a szellemek...
Még emlékszem, amikor két éve kitűztem célul az 52-t... mondván, az a versenysúlyom. Nem mondom, innen alulról nézve jó is volt annyinak lenni! :)
Szóval asszem jó lesz ezt abba hagyni... még a végén nem bírom majd el a motort... pedig nem is egy hű de nagy példány.
Ez úton indítanám a felkérést: valaki hívjon fel mindig plíz, ha kaja idő van. Akkor talán majd nem felejtem el... ;)

Work, work...

A mai (ill. a tegnapi) nap nehezen indult... és még mindig tart.
Őszintén szólva rég elvesztettem az irányítást - nem tudom, mi hajt még mindig előre. Az utóbbi hónapokban olyan szinten szipolyoztam ki a testemet különféle válogatott módszerekkel, hogy néha elcsodálkozom, hogy még mindig élek... nem, hogy dolgozni tudok és épkézláb döntéseket hozni!
A reggeli mérlegelés már engem is megdöbbentett... nem kizárt, hogy a következő már négyessel kezdődő értéket mutat. Ha belegondolok, hogy alig fél évvel ezelőtt még majd' 60 voltam...
Talán itt lenne az ideje pánikba esni?

Mégis... nagyon fura. Mert mindezektől függetlenül egyáltalán nem érzem magam olyan rosszul, mint kéne. Szóval most nem panaszkodni akarok, ne értsetek félre... egyszerűen tényként közlöm, hogy elértem egy határt.
Amióta kitűztem, angyalként lebeg fölöttem a szabadságom kezdőnapja: február 14-e.
Elképesztő módon vágyom már egy kis kikapcsolódásra!!

Éééés már a program is megvan! :)
Wellnesselni megyek.
Még ki kell ugyan írnom a tendert arra, hogy mégis kivel ;) ... de ez már csak a hab a tortán.

Így hát ha fél lábon is, de lenyomom még ezt a másfél hetet - s megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból -, aztán szépen bezárom a laptopomat egy szekrénybe, kikapcsolom a céges telót és agyő, Budapest!
Néha a munkamániásoknak is jár egy kis relax, nem igaz? :)

Addig is jusson mára is egy aktuális zene... hátha feldob valakit: